A Wolfpack 2026 értékelése
Kedves Makettező Barátaink!
Következzék a már szokásos rendezvényértékelő, azaz miként éltük meg a versenyt „belülről”.
Kiemelt kategóriánkat, azaz a Panzerkampfwagen IV-est már 2025 őszén kitaláltuk és közhírré is tettük közösségi felületeinken, weboldalunkon. Várakozásaink beigazolódtak, látható, mérhető érdeklődés volt a téma iránt.
Folytassuk a száraz statisztikai adatokkal!
A versenyzők 5 országból érkeztek. Horvátország, Ausztria, Szlovákia, Szlovénia és természetesen Magyarország. Megemlítendő még, hogy az egyik börzésünk egy „kétlaki” holland volt. Ténylegesen 113 versenyző érkezett meg, 381 makettel. A megtekinthető munkák száma ennél magasabb volt, hiszen az osztrák „Die Steirer Modellclub” és a zágrábi „Band of Modellers” klubasztalain még számos makettet mutattak be. A nyilvántartásba vett makettek száma egyébként 402 volt, tehát az előnevezettek közül csak 21 nem érkezett meg. Az előnevezés viszonylag jól működött, a helyszínen csak 50 makettet regisztráltunk, azok közt is a külföldről érkezők domináltak. Ha már külföldiek: a horvátok kimagasló létszámban és makett mennyiséggel voltak jelen. Horvátorszégból a Fiuméből, Szlovákiából a Rimaszombatból indulóknak kellett a legnagyobb távolságot megtenniük.
A kategórákat vizsgálva a legnagyobb darabszámot az összevont (gumis/lánctalpas) 1/72-es méretarányú harcjárművek képviselték, összesen 31 nevezéssel. A képzeletbeli második helyet 28 makettel az összevont junior kategória érdemelte ki . A harmadik helyen holtverseny alakult ki, 21-21 makett volt az 1/48-1/35 és nagyobb lánctalpas harcjárműveknél és – nem kis meglepetésre és mindenképpen örömteli mozzanatként – az összevont gyerek kategóriában.
Érdekességképpen következzen a makett gyártók nem hivatalos versenye. A legtöbb makettet (37) a Tamiya biztosította, kicsit lemaradva (35) a Revell jött, illetve a Zvezda került még dobogóra 31 készlettel. Eduard 26, Trumpeter 23, Italeri 16 esetben szerepelt a nevezési lapokon.
Ha már nevezés, mindenképpen fontosnak tartom megemlíteni, hogy az idei évben mi is elkezdtük használni Kormos Peti programját, amely már számtalan rendezvényről ismerős lehetettett a versenyzőknek. A korábbi űrlapos nevezéshez képest lehet, hogy elsőre bonyolultabbnak tűnik, de valójában nem így van, a szervezők szempontjából pedig egyértelműen előnyösebb a beépített automatizmusok, illetve nevezési lap nyomtatási funkció miatt. A helyszíni nevezés kezdetekor akadt olyan problémánk, hogy a rendszer a párhuzamosan megnyitott ScaleBalaton-hoz akarta hozzárendelni a meketteket. Szerencsére a nem várt anomáliát Kormos Peti mindent félredobva soron kívül orvosolta, amihez az is kellett, hogy ne legyen túl távol a technikától. Szerencsénk is volt. Mindenképpen meg kell köszönnöm itt is Peti munkáját, maximális támogatását és nyitottságát az ötletekre, javaslatokra, mondhatni a felhasználói visszajelzésekre. Igazán megérdemelné az általa létrehozott program, hogy legyen egy nemzetközileg is értelmezhető „márkajelzése”, könnyen beazonosítható rövid frappáns neve.
Zsűrizés: A tavalyi versenyzői zsűrizést, bár voltak támogatói, végül elvettetük. Kisérletnek jó volt, de mindamellet, hogy a szavazatszámlálás jelentős emberi erőforrást igényelt, sokakban erős ellenérzést keltett. Visszatérve a hagyományos, lehetőség szerint 3 fős, szemrevételezéses módszerrel dolgozó zsűricsapatokat terveztünk. Sajnos több zsűritag visszalépése miatt a verseny előtti napokban újratervezés vált szükségessé. A jövőben mindenképpen át kell gondolnunk ezt a fontos területet, fel kell kutatnunk olyan makettezőket, akik mindamellett, hogy bevállalják a szűrizés felelőségteljes munkáját, elismert makettező előélettel is rendelkeznek.
Bevallottan lenyúlt ötlet, hogy a nyertes makettek nevező lapjára a zsűrizést követően „DÍJAZOTT/AWARDED” bélyegző lenyomat került. Mindemellett felhívtuk a figyelmet, hogy az eredményhirdetés elejét lehetőség szerint mindenki várja meg, mert a támogatói különdíjakat akkor fogjuk kiosztani. A nyertesek sorrendjét viszont nem tettük előre közzé, így megmaradt az izgalom az eredményhirdetésre, ami szerintünk a versenyhez szervesen kapcsolódó elem.
Versenyzői visszajelzés érkezett még, hogy nem volt „Ne piszkáld a maketteket” felhívás kihelyezve. Természetesen helyeztünk ki ilyeneket, a magas asztalok mellett még külön kötél is próbálta távol tartani a felelőtlen nézőket, különösen a roppant érdeklődő gyerekeket. Tudjuk, hogy egy-egy gyerkőc a lecsapó kobra sebességével, még mielőtt bárki is reagálhatna, nyúl oda a kiszemelt „játékhoz”. Legrosszabb esetben a szülő sem veszi észre, mert vagy nem érdekli, mit csinál a gyermeke, vagy ő maga is elmélyedt a makettek csodálatában. Bízunk benne, hogy mindenki makettje sértetlenül átvészelte a versenyünket.
Természetesen nem volt ráhatásunk az időjárásra, de úgy vélem, hogy abból is szerencsésen jöttünk ki. A nyári forróság alaposan befűtott a tornateremben, viszont az éppen beérkező hidegfrontnak köszönhetően sikerült jól átszellőzteni a termet és így élhető körülményeket teremteni.
Köszönet a látogatóinknak, a versenyzőknek, börzéseknek, zsűritagoknak, klubtagoknakk és a segítőknek. Köszönjük a Bogáncs Állatmenhely számára elhozott adományaitokat. Bár az elózetes hírekkel ellentétben mégsem érkeztek meg a kutyákkal, de a támogatást természetesen eljuttattuk hozzájuk.
Szekér Géza
