Kedves Makettező Barátaink!
2026. december 12-én, szombaton 9-től 12-ig ismét várunk mindenkit az Apáczai Művelődési Központba. Tudjuk, hogy az a szombat éppen munkanap lesz, de a karácsonyi készülődés miatt úgy gondoljuk, hogy sokan inkább kihagyjátok a melót. Ha pedig nem a munkahelyre mentek be, miért ne választanátok a kedvenc hobbitokhoz kapcsolódó eseményt. Ugye mennyivel jobb kilátás?
Karácsony előtt kiváló alkalom arra, hogy az év végi szabadidőre felkészülj néhány makett és kiegészítő, festék beszerzésével. Ne hogy már unatkozz az ünnepek alatt. (Meg hát mi mást is csinálhatnál a makettezésen kívül?)
Az árusítási szándékot kérjük most is előre e-mailben jelezni.
Írd meg azt is, hogy milyen jellegű cuccokat szeretnél hozni és nagyságrendileg mekkora felületre lenne szükséged.
wolfpack.zeg@gmail.com
A makettezők mellett szeretettel várjuk a modellezőket is, hozhatjátok tehát a feleslegessé vált vasútmodelleket, autókat, hajókat.
Kérjük a börzéről tájékoztassad azon ismerőseidet, akiknek az érdeklődésére számítani lehet.
A helyszín tehát az Apáczai Művelődési Központ (Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.).
Az árusok most is INGYENESEN juthatnak hozzá az asztalokhoz.
Egyéb jelentkezési és részvételi feltételek, szabályok:
– A magánszemélyeken kívül várjuk a gyártók és a hivatalos kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozások jelentkezését is!
– Hozzájárulsz ahhoz, hogy a nevedet feltüntessük a rendezvénnyel kapcsolatos előzetes tájékoztatóinkban. A szervezők vállalják, hogy az elérhetőségedet mások számára kizárólag előzetes hozzájárulásod után adják meg.
– Árusítani lehet maketteket, makettezéshez kapcsolódó kiegészítőket, szerszámokat, anyagokat, szakirodalmat, vasút- és autómodelleket.
– A szervezők térítés mentesen biztosítják az árusok számára a helyet, asztalt, székeket.
– Az elárusító helyek kijelölésének jogát a szervezők fenntartják.
– A börzén árult termékek származásáért, jogtisztaságáért a szervezők semminemű felelősséget nem vállalnak. A Wolfpack Makett Klub továbbra sem támogatja a jogosulatlan másolatok árusítását!
– A szervezők nem vállalnak felelősséget a börzén esetlegesen eltűnt tárgyakért, értékekért.
– Mindennemű lőfegyvert, szúró-, vágó-, robbanó eszközt, testi épséget veszélyeztető eszközt a börzére bevinni és árusítani tilos.
– Az árusok az árusító hely elfoglalásával a fentieket elfogadják és vállalják azok betartását.
Szeretettel várjuk tehát a börzéseket, a vásárolni szándékozókat és az érdeklődőket 2026. december 12-én, szombaton, 9:00-tól 12:00-ig.
Még ha nem is vásárlási szándékkal érkezel, abszolút nem biztos, hogy üres kézzel távozol. A találkozási lehetőség más makettezőkkel, barátokkal pedig mint tudjuk, amúgy is megfizethetetlen.
